KAT-TUN
Egy japán fiú zenekar.
A Johnny & Associates (Johnny) ügynökségnél szerződtek le 2001-ben.
A KinkiKids háttértáncosai voltak, ám idővel több rajongást kaptak, mint egy igazi hivatalos banda. A rajongók már egy-egy fellépésen hangosan hívták őket.
A cég látva a rajongókat, engedett.
2002-ben sor került egy KAT-TUN koncertre.
- 11-szer léptek fel egy nap, így Japánban a rekordot megdöntötték.
A Johnny & Associates (Johnny) ügynökségnél szerződtek le 2001-ben.
A KinkiKids háttértáncosai voltak, ám idővel több rajongást kaptak, mint egy igazi hivatalos banda. A rajongók már egy-egy fellépésen hangosan hívták őket.
A cég látva a rajongókat, engedett.
2002-ben sor került egy KAT-TUN koncertre.
- 11-szer léptek fel egy nap, így Japánban a rekordot megdöntötték.
2003-2004-ben többször is felléphettek a Music Stationban,
mivel népszerűségük vetekedett más debütált bandák népszerűségével.
2006.03.22
- KAT-TUN hivatalosan is debütált.
2006.03.22
- KAT-TUN hivatalosan is debütált.
- első hivatalos
kislemezük megjelent – Real Face-
- a kislemezt egy
album követte – Best of KAT-TUN –
Az album népszerűsítése érdekében a fiúk egy ország turnéra
indultak. – Live of KAT-TUN „Real Face” –
Olyan nagyra sikeredett az eladás, hogy japánban
megdöntötték a rekordot.
A Real Face kislemez hetekig az Oricon toplista élén volt.
A sikernek nincs vége.
Kilenc hét leforgás alatt a kislemezből több mint 1 millió
példány kelt el.
Ezzel kiérdemelve a 2006 legjobban eladott kislemez díjat. –
Real Face –
A KAT-TUN volt az első csapat, akik debütálásuk előtt
felléphettek a Tokyo Dome-ban.
A fellépés első két napja alatt közel 110,000 ember volt
kíváncsi rájuk. A koncertturné végére pedig közel 630,000 ember ment el.
Folytatás.
Pár hónappal később, újabb kislemezt adtak ki a „Signal”-t
mely ismét az Oricon toplista élén járt.
Októberben, egy bejelentést tettek, miszerint Jin Akanaishi
(a banda „A” betűje) Amerikába utazik, hogy angolul tanulhasson, a dalszövegek
érdekében. (Mi a valóság? Nem tudni… számos pletyka és találgatás jelent meg
róluk. Egyes írások szerint: Kamenashi Kazuya és Akanishi Jin nem jöttek ki,
így egy kis elválasztásra hajlott Johnny. Bár a valóságot nem tudjuk, de az is
lehet, hogy tényleg angolt ment ki tanulni Akanishi.)
A banda öttagúan folytatta a munkát.
Később kiadták a harmadik kislemezüket a „Bokura no Machi
de”-t illetve második albumukat is kiadták a „Cartoon KAT-TUN II You”-t.
2007-es év szintén sok munkával járt.
2007-ben belevágtak a második koncertturténjukba mely a Tour
2007 Cartoon KAT-TUN II You nevet viselte.
A következő napon saját műsorukat a Cartoon KAT-TUN-t
kezdték vetíteni.
Jin Akanishi április 19.-én visszatért Japánba, ám a
hivatalos munkakezdése április 21.-én volt amikor is, a Sendaiban tartott
koncerten már ő is részt vett, ezzel hivatalosan is visszatérve a bandába.
Júniusban negyedik kislemezüket is kiadták a „Yorokobi no
Utat”. A siker meglátszott a Toplista élén.
Novemberben megjelent az ötödik kislemezük a „Keep the
Faith”
2008
Februárban a hatodik kislemezük is megjelent a „Lips”.
Siker! Az Oricon toplista elején járt újra.
Májusban a hetedik kislemezük is megjelent a „Don’t You Ever
Stop”
- Újabb 2 napot
adtak a koncertturnéjukhoz, ezzel elérve, hogy ők lettek az elsők akik egymás
után 4 napig a Tokyo Domeban koncertezhettek.
Júniusban megjelent a harmadik album „KAT-TUN III: Queen of
Pirates.
Decemberben első karácsonyi kislemezük a „White X’mas” megjelent,
ugyan csak a téli időszakban lehetett megvenni, mégis az emberek majd 250,000
példányt vittek haza.
- Szintén megjelent
a következő kislemezük a „One Drop”
Kutakodtam a neten és erre leltem:
Egy eddig megjelent és kiadott lemezek lista.
Ide illesztem be a letöltési linket is így időrendbe kerülnek fel:
(ezeket egy mappába töltöttem fel és egyben szedhetőek le)
Kislemezek:
Stúdió albumok:
PV-k
(nem lefordított és karaokézott változatok, valamint a "hogyan készült" mellékelve.)
2006:
"Real
Face" Making ofKutakodtam a neten és erre leltem:
Egy eddig megjelent és kiadott lemezek lista.
Ide illesztem be a letöltési linket is így időrendbe kerülnek fel:
(ezeket egy mappába töltöttem fel és egyben szedhetőek le)
Kislemezek:
2006: "Real Face"
2007:
"Yorokobi no Uta"
2008:
"Lips"
2009: " One Drop"
" Rescue"
" Going!"
2011:
" Ultimate Wheels"
" Birth"
2012: " To The Limit"
2013:
"Expose"
Stúdió albumok:
2006: Best of
KAT-TUN Letöltés
2007: Cartoon KAT-TUN You Letöltés
2008:
Queen of Pirates Letöltés
2009: Break the
Records: By You & For You Letöltés
2010: No More Pain Letöltés
2012: Chain Letöltés
PV-k
(nem lefordított és karaokézott változatok, valamint a "hogyan készült" mellékelve.)
2006:
"Signal" Making of
"Bokura no Machi de" Making of
2007:
"Yorokobi no Uta" Making of
"White X'mas" Making of
2009:
"One Drop" Making of
"Rescue" Making of
2010:
"Love Yourself (Kimi ga Kirai na Kimi ga Suki)" Making of
"Going!" Making of
"Change Ur World" Making of
2011:
"Ultimate Wheels" Making of
"White" Making of
"Face To Face" Making of
DVD-k:
2003: Okyakusama
wa Kamisama - Concert 55 Man Nin Ai no Request ni Kotaete!!
2005: KAT-TUN Live
Kaizokuban
2006: Real Face
Film
2006: Dream Boys
2007: Live of
KAT-TUN "Real Face"
2007: Tour 2007
Cartoon KAT-TUN II You
2008: KAT-TUN Live
Tour 2008: Queen Of Pirates
2009: KAT-TUN
Live: Break the Records
2010: KAT-TUN-No
More Pain-World Tour 2010
2012: KAT-TUN Live
Tour 2012 Chain at Tokyo Dome
KAT-TUN Albumok:
Fumetsu No Scrum Album
2012. szeptember. 12
Limited A Album
DVD
MF: Fumetsu No Scrum (making of)
Limited B Album
Limited C Album
Külön szedett Szólok:
(egy mappában fog lejönni)
Akanishi Jin: Letöltés
Kamenashi Kazuya: Letöltés
Tanaka Koki: Letöltés
Taguchi Junosuke: Letöltés
Ueda Tatsuya: Letöltés
Nakamaru Yuich: Letöltés
Közösen énekelt számok: Letöltés
KAT-TUN DVD-k:
- Part 1 - Part 2 - Part 3 - Part 4 - Part 5 - Part 6 - Part 7
DVD 2
- Part 1 - Part 2 - Part 3 - Part 4 - Part 5 - Part 6 - Part 7 - Part 8 - Part 9 - Part 10 - Part 11
DVD3
- Part 1 - Part 2 - Part 3 - Part 4 - Part 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése